Az idei Tesz-Vesz Tavasz programunk keretében ismét arra hívunk Benneteket, hogy közösen tegyünk egymásért és a környezetünkért! Az idei Tesz-Vesz Tavasz célja, hogy kialakuljon hittanosainkban a felelősségteljes, környezettudatos szemlélet, valamint a teremtett világ iránti tisztelet és megbecsülés. A mai világban egyre több szemetet termelünk, miközben sokszor megfeledkezünk arról, hogy a természet Isten ajándéka, amelyért felelőséggel tartozunk.
- Szent Ferenc Nap:
Arra bátorítunk Benneteket, hogy gondoljatok ki és valósítsatok meg a környezetetekben egy legalább 4 órás programot vagy projektet, amely a teremtésvédelemre és az állatok szeretetére hívja fel a figyelmet, Szent Ferenc lelkületében.
Érdemes végiggondolni hogyan tehetnétek a teremtett világot szebbé Szent Ferenc-i lelkülettel, miközben igyekeztek minél kevesebb hulladékot termelni.
A program során jó, ha megjelennek a következő gondolatok:
- Az egyszerűség és szerénység. Szent Ferenc szerint nem az anyagi javak a legfontosabbak. Az ember próbáljon egyszerűen élni és ne legyen túlzottan ragaszkodó a dolgokhoz.
- A szeretet minden teremtmény iránt. A természetet, az állatokat és az embereket is tisztelettel kell kezelni, mert mindannyian Isten teremtményei vagyunk.
- A béke és jóság, igyekezzünk békét teremteni mások között, segíteni a rászorulókat és kedvesen viselkedni.
- A hála a teremtett világért. Fontos, hogy az ember hálás legyen a természetért. A napért, a vízért, a földért és minden élőlényért.
A program lehet például ’Öko-nap’, ’hulladékmentes nap’ vagy akár a jól ismert templomkert takarítást, a lényeg, hogy jelenjen meg benne a Szent Ferenc-i lelkület.
Kérjük, hogy a kitalált, majd megvalósított programot egy minimum egy A/4 oldalas összefoglalásban, képekkel igazolva küldd el a lent látható e-mail címre!
- Vissza a természetbe:
Ebben a részben arra hívunk Benneteket, hogy egy 2 napos program keretében hívjátok fel a figyelmet a természetközeli élet fontosságára.
Szervezhettek például egy tudatos közlekedési napot, amikor az autó helyett gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel érkeztek az iskolába vagy a plébániára.
Lehetőség lehet egy közös gyalogos zarándoklat megszervezése is, ahol a csend és a szemlélődés segít jobban rácsodálkozni környezetünk szépségére. A természetben zarándokolva a résztvevők megfigyelhetik a teremtett világ értékeit és szépségét. A program során érdemes időt szánni arra is, hogy közösen megismerjétek és átelmélkedjétek Assisi Szent Ferenc Naphimnuszát.
Kérjük, hogy a kitalált, majd megvalósított programot egy minimum egy A/4 oldalas összefoglalásban, képekkel igazolva küldd el a lent látható e-mail címre!
- Lorax:
Szervezzetek egy film estet és nézzétek meg közösen a Lorax című filmet, majd egy csoportos foglalkozásban elmélkedjetek róla és értékeljétek.
A Lorax Dr. Seuss klasszikus meséjének animációs adaptációja, melyben egy fiú keresi azt az egyetlen dolgot, amivel belophatja magát álmai hölgyének szívébe. Ehhez azonban meg kell fejtenie a Lorax történetét. A Lorax egy zsémbes, mégis elbűvölő lény, aki azért harcol, hogy megvédje világát.
A főszereplőnk egy 12 éves srác, Ted, aki Ankell falván él, ami egy nagyon furcsa hely. Minden gépesítve van, nincsenek növények, emiatt nincs tiszta levegő, az emberek teljesen más normák szerint élnek, mint korábban. Van ami azonban nem változott. Például a fiúk és a lányok közötti vonzalom: Tednek nagyon tetszik egy lány, Audrey, akinek a legnagyobb vágya, hogy egyszer lásson egy igazi fát. Tednek tehát nem marad más választása, mint keríteni egyet. De hogyan?
Bízunk benne, hogy a közösen eltöltött idő örömet hoz mindenkinek!
Kérjük, a megvalósított programot egy minimum egy A/4 oldalas összefoglalásban, képekkel igazolva küldd el a lent olvasható linken!
A beküldött dokumentumokat kérjük küldd el az ipc.szeged@gmail.com e-mail címre.

