XXII. alkalommal rendeztük meg az Egyházmegyei Nyári Tábort Domaszék-Zöldfáson, július első hetében. A tábor mottója az idei Szentévhez kapcsolódva a „Remény Zarándokai” volt. A táborban ötven 13-18 év közötti fiatal és tizenhét önkéntes vett részt, akik az 5 Szent Kapu szimbólumain keresztül mélyíthették el hitüket Krisztusban, és kerülhettek közelebb Istenhez.
Az előadásokon kívül a csoportvezetőinkkel együtt rengeteg más izgalmas programmal is készültünk a fiatalok számára: sportversenyekkel, zarándoklattal, strandolással, közös kézműveskedéssel, valamint lelki programokkal: szentségimádással, szentmisével, lelki percekkel, és egy új programelemmel a papcornnal, amely keretein belül a táborozók szabadon kérdezhettek papoktól.
Hálásak vagyunk Istennek, hogy bőségesen megáldott mindannyiunkat az idei táborban.








