Mi történt Panamában?

Engi Vera és Bauer Dávid Costa Ricai és Panamai beszámolóját olvashatjátok:

„Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1, 38) Ezzel a bibliai igerésszel vágtunk neki 2019. január 17-én a panamai Ifjúsági Világtalálkozó előtalálkozójának, melyet a közép-amerikai Costa Ricán rendeztek meg. Öt felejthetetlen napot tölthettünk itt az ottani lakosok nyújtotta szeretetben. 40 fős magyar csapatunk helyi családoknál kapott szállást, így testközelből ismerkedhetünk meg az ottani hétköznapi élettel, mely sok meglepetést tartogatott számunkra. Érkezésünkkor felejthetetlen fogadtatásban volt részünk. A ránk váró családok tagjai ujjongva és tapsolva üdvözölték magyar delegációnkat. Az ott töltött idő minden percét kihasználtuk, így részt vehettünk több szentmisén, szentségimádáson, koncerten, kiránduláson és egy karibi hangulatú körmeneten is. Ezeken az eseményeken több száz fiatallal együtt élhettük meg az összetartozást örömét. Nem számított, hogy ki milyen nemzetből származik, ott mindnyájan egyek voltunk: Isten gyermekei. Az egyik legemlékezetesebb pillanat számomra az Irazú vulkánhoz tett kirándulásunk volt, ahol magyar csapatunk 3400 m magasan, a felhők fölött járhatott. A lélekemelő látvány, amely ott fogadott minket, teljesen magával ragadott mindenkit. Számomra az előtalálkozó legmeghatározóbb élménye azonban a befogadó családommal eltöltött idő volt. Az az öröm és szeretet, amit ennyi idő alatt kaptam tőlük, felbecsülhetetlen és leírhatatlan számomra. Általuk még jobban megtapasztalhattam, hogy katolikusként mennyire nagy szükségünk van egymásra, a közös hitünk tüzének táplálására. Ezeknek a csodálatos embereknek köszönhetően méltóképpen felkészülhettünk a Szentatyával való találkozásra, melyre magán az Ifjúsági Világtalálkozón, Panamavárosban került sor.

(Engi Vera)

Costa Ricából 20 órás buszút után jutottunk Panamába. A minket befogadó családok hatalmas szeretettel és kitörő lelkesedéssel fogadtak minket. Annak ellenére, hogy nehéz körülmények között élnek, hihetetlen odaadással voltak irányunkba. Megosztották velünk házaikat, ételüket, illetve minden nap, amikor visszaértünk a programokról, kijöttek elénk a buszhoz, hogy együtt hazamehessünk (még ha ez éjfélt is jelentett). A program felépítés hasonló volt minden nap. Délelőttönként katekézisen és szentmisén vettünk részt a román fiatalokkal együtt, ezeket Böcskei László püspök atya tartotta. A városban minden este koncertek szóltak és szentségimádást tartottak, melyekre sok szeretettel várták a résztvevőket. A délutáni programok voltak a legváltozatosabbak. Első délután megnéztük a város néhány templomát, illetve az óceánhoz is kisétáltunk. Másnap délután a résztvevő nemzetekkel közösen fogadtuk a pápát. A következő nap a megszokottól eltérően zajlott. A szokásos katekézis helyett egy sajátos szertartás keretében mindenki a plébánia falán hagyta kéznyomát, illetve egy-egy követ is kaptunk a helyiektől, annak jeleként, hogy az ott kapottakat befogadtuk, és az IVT után szeretnénk elvinni saját otthonunkba, városunkba, hazánkba is. A délutánt pedig az óceánparton töltöttük. A következő nap délelőtt szabad foglalkozás volt, valaki vásárolni ment, valaki még várost nézett (nekem ekkor volt időm felvenni az óráimat), délután pedig kizarándokoltunk a virrasztás helyszínére. Itt egy-két koncert után közös imádság, szentségimádás következett. Hatalmas élmény volt, amikor az egész tömeg teljes csöndben az Oltáriszentségre figyelve imádkozott. Még este körbementünk néhányan, és fényképezkedtünk néhány fiatallal, valamint osztogattuk az Eucharisztikus Kongresszusról szóló szóróanyagot (ezt a küldetést amúgy egész héten végeztük). Másnap reggel volt a pápai szentmise, melynek végén a Szentatya bejelentette a következő Világtalálkozó helyszínét: Lisszabont. A mise után gyors összepakolást követően indultunk is vissza Costa Ricába, ahol a repülőre felszállva ismét Európa felé vettük az irányt. Panamában igazán megtapasztalhattuk, hogy milyen is Krisztushoz tartozó fiatalnak lenni. Megtapasztalhattuk, hogy milyen több száz ezer fiatallal közösen imádkozni, megtapasztalhattuk az Egyházhoz tartozás örömét, de megtapasztalhattuk azt is, hogy néha bizony ki kell lépnünk a komfortzónánkból a nagyobb jó érdekében, ugyanis amellett, hogy nagyon jó hangulatban telt a találkozó, nemegyszer kerültünk kényelmetlen helyzetbe. De bármi is történt velünk, minden helyzetből gyarapodhattunk, hiszen „…akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik…” (Róm 8, 28).

(Bauer Dávid)