f2F – Készülj fel a találkozásra a te Isteneddel. (Ám 4,12)
A „face2Face” elnevezéssel megrendezett adventi ifjúsági ima estet a Szeged-Csanádi Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája (IPC) szervezte. Az első alkalom célja a találkozás és az imádság volt. Az est során elmélkedés, tanúságtételek, zenei szolgálat és szentgyónási lehetőség kísérte a találkozót, majd az est egy csendes szentségimádással zárult.
Az első alkalom témája a Csend volt. Mázás Orsolya Marianna domonkos (OP) nővér elmélkedésében összekapcsolta a csend fontosságát az adventi készülettel. A csend egy döntéssel kezdődik, amelynek az első lépése, hogy elhallgatok, megpróbálok magam lenni és csak később, ezek után születhet meg bennem az a mély csend, amely Isten ajándéka. Imádságainkban a csend nem az első momentum, hanem a készületünknek a gyümölcse. A domonkos nővér, aki maga is katekéta, három gyakorlati példát mutatott be. A csendre rátalálhatok a természetben, a templomban és önmagamban.
Az adventhez kapcsolódóan két fiatal tett tanúságot, akik megosztották az eddigi életük során megélt készület és várakozás örömét. Nagylaki Dóra végzős egyetemi hallgató az életdöntésről tett tanúságot. A megszületett döntésre várni kell, készülni és felismerni benne Isten akaratát. Életének mély krízispontjaiban rábízta magát az Úrra és engedte, hogy az Úr vezesse lépteit, döntéseiben bevonta az Istent. Ennek a ráhagyatkozásnak a kegyelmi ajándéka párja, akivel a jegyességre készülnek. „Azért vagyunk boldogok, mert mindkettőnk életében Isten van az első helyen.” – fogalmazott az első tanúságtevő fiatal.
Kovács Zoltán IV. éves papnövendék a hivatásához kapcsolódóan a beöltözésben megtapasztalt örömet, az arra való készületet emelte ki. „A beöltözés szertartása előtt azt kértem az Úrtól, hogy nagyon szép élmény legyen az a pillanat. Imádságaimban, a lelkigyakorlatokban is ezt kértem, de idővel rá kellett jönnöm, az Úr a figyelmemet az élményről a Vele való találkozásra irányítja. Isten néha megfordítja, amit mi akarunk és bár nem az történik, amit előre elterveztünk, de mégis a nem várt helyzeteket a javunkra tudja fordítani.”
Az est folyamán lehetőség volt a szentgyónás elvégzésére. A bűnbánati szentséget Köllő Sándor, Nagy Róbert és Veréb László atya szolgáltatta ki.
Az imaest egy énekekkel kísért szentségimádással zárult, melyben a fiatalok hagytak időt a teljes csendre, így az éneken és az emberi szavakon túl az Úr közelsége járta át a szíveket.
Az életünkben megélt kisebb-nagyobb készületek megtaníthatnak a jelen advent helyes megélésre. Ebben segített a face2Face imaestünk, mely egy új kezdeményezés a Szeged-Csanádi-Egyházmegyében. Célja, hogy Isten előtt „szemtől-szembe” megállva, és Rá figyelve, a Szentlélek által formált közösségben tudjunk imádkozni.